Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Tíz éves magánoktatói tapasztalattal és közel anyanyelvi szintű nyelvismerettel vállalom franciául tanulni vágyók oktatását, nyelvvizsgára való felkészítését, korrepetálását kezdő szinttől a felsőfokig - illetve azon is túl - a BAH-csomópont közelében.

Egyetemi tanári diplomámat az ELTE francia szakán szereztem, majd a Sorbonne-on doktoráltam francia nyelvészetből (melynek során három évet töltöttem Párizsban), két éven át oktattam nyelvészeti tárgyakat a Kodolányi János Főiskola francia tanszékén, tavaly pedig szakfordító vizsgát szereztem.

Óráimat az egyéni igények szerint alakítom, ami természetesen sokkal többet jelent annál, hogy mi a tanulás célja. Mindenkinek megvan a maga erőssége és gyengesége, kedvelt és kevésbé kedvelt témái és tanulási módszerei. Mindezeket figyelembe véve, a lehető legtöbb tanítási eszköz alkalmazásával (hanganyagok, képek, videók, filmek, változatos tartalmú és típusú szövegek, nyelvtani összefoglalók, feladatsorok, játékok, zenék, stb.) igyekszem a lehető leghamarabb és a lehető legélvezetesebb módon hozzásegíteni diákjaimat céljuk eléréséhez. 

Kovács Dávid PhD.